Amszterdamban a január (idén) nem különbözik sokban egy átlagos magyar téltől. Hideg van, sokszor havazik (havazott - bár ki tudja jön e még), és viszonylag kevés turista őrjöng éjszakánként.
Az elmúlt egy hónap fénypontja mindenképpen a családom látogatása volt (apa, anya, Évi, Ádám, Máté). Sajnos lehetőségeinket erősen lekorlátozta az, hogy ötjükből négyet lerohamozott az Oudezijds-flu (meglehetősen sűrűn látogat ki a gyomortartalom alul/fölül, de össz-vissz két nap). Máté kezdett rögtön a második nap, aztán Évi, Ádám, majd Apa.
Programjaink egy része fakultatív, másik része kollektív módon zajlott. Strand (tenger), múzeum, Atlas (sör), Oud Kaas (sajt), Kávézó, Rondvaart (körutazás Amsterdamban hajóval), Voedselbank (étel szállítása az otthonnak autóval), főzés sok-sok embernek.
Hazafelémenet szegényeknek 7 órát késett a gépük, ami nem mindig kellemes. De végül épségben hazaértek, és én most hiányolom őket nagyon…
Január második hetében részt vehettünk (részt kellett vennünk) a „közéspső” szemináriumon, De Glindben. Érdekes volt, sokkal inkább együtt volt az önkéntes csapat, mint szeptemberben, összerázódtunk.
Megalakult a zenekar! 7-en vagyunk, az eddigi két próbából az elsőn 4-en voltunk, a másodikon 3-an (az első négyből – aki kiszámolja hány ember nem volt egyiken sem, az kap ajándékba egy pofont). De igyekszem összetartani a csapatot, remélhetőleg következő alkalommal új rekordot állítunk fel, és megdöntjük az eddigi 4-es rekordot.
MEGTÖRT A JÉG!!! Külön tanár foglalkozik velem – még mielőtt csúnya dolgokra gondolna valaki – hollandot próbál belém plántálni.
Most rohanok aludni, vidjázzatok magatokra, és edjmásra!
Groetjes!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése