2010. március 17., szerda
Ne hagyd ki :D
http://www.youtube.com/user/brluc#p/a/u/2/ovZLUNjRkRo
2010. február 8., hétfő
Január
Az elmúlt egy hónap fénypontja mindenképpen a családom látogatása volt (apa, anya, Évi, Ádám, Máté). Sajnos lehetőségeinket erősen lekorlátozta az, hogy ötjükből négyet lerohamozott az Oudezijds-flu (meglehetősen sűrűn látogat ki a gyomortartalom alul/fölül, de össz-vissz két nap). Máté kezdett rögtön a második nap, aztán Évi, Ádám, majd Apa.
Programjaink egy része fakultatív, másik része kollektív módon zajlott. Strand (tenger), múzeum, Atlas (sör), Oud Kaas (sajt), Kávézó, Rondvaart (körutazás Amsterdamban hajóval), Voedselbank (étel szállítása az otthonnak autóval), főzés sok-sok embernek.
Hazafelémenet szegényeknek 7 órát késett a gépük, ami nem mindig kellemes. De végül épségben hazaértek, és én most hiányolom őket nagyon…
Január második hetében részt vehettünk (részt kellett vennünk) a „közéspső” szemináriumon, De Glindben. Érdekes volt, sokkal inkább együtt volt az önkéntes csapat, mint szeptemberben, összerázódtunk.
Megalakult a zenekar! 7-en vagyunk, az eddigi két próbából az elsőn 4-en voltunk, a másodikon 3-an (az első négyből – aki kiszámolja hány ember nem volt egyiken sem, az kap ajándékba egy pofont). De igyekszem összetartani a csapatot, remélhetőleg következő alkalommal új rekordot állítunk fel, és megdöntjük az eddigi 4-es rekordot.
MEGTÖRT A JÉG!!! Külön tanár foglalkozik velem – még mielőtt csúnya dolgokra gondolna valaki – hollandot próbál belém plántálni.
Most rohanok aludni, vidjázzatok magatokra, és edjmásra!
Groetjes!
2010. január 3., vasárnap
Kerstkamp, Oud&Nieuw
Az elmúlt év utolsó hetét Frieslandon töltötük, Br Luc, Zr Annemieke, Phillip, Anja, Ziko, Hasmik és a gyerekek, Larissa, Fazia, Rob, Rafika és én. Vasárnaptól csütörtökig (31-ig) tartott a kirándulás, hivatalos nevén Kerst Kamp (karácsnyi tábor).
Programjaink nagyon sokszínűek voltak, köszönhetően Luc és Annemieke kreativitásának. Állatkertlátogatás, éjszakai túra (ami 20 perces volt, mert a 7 éves Norej belerongyolt egy orbitális pocsolyába, amitől bőrig ázott, és ez ugye nem kifejezetten egészséges fagypont alatt), egy délutánt töltöttünk Groningenben, és sokat gitároztam Lacival. Anya, a legközelebbi Lőrinc napokra el kell hívni a Lacit fellépni :)!
Br Luc magával vitte a play station 2-t is, úgyhogy digitális örömökben sem volt hiány…
Szilveszter:
Akinek tömegiszonya van, az ne jöjjön Amsterdamba szilveszterezni… Borzalmasan sok ember, borzalmasan nagy zaj, borzalmasan sok szemét. Nagyon érdekes volt egy ilyenfajta szilvesztert tapasztalni, és határozottan tetszett!
A piroslámpást voltaképpen 2 fő utca alkotja, az Oudezijds Achterburgwal és az Oudezijds Vorburgwal (az OZ két oldala). A Vorburgwalon hatalmas privát tüzijátékokat tartottak a Coffee shopok. Voltaképpen minden évben egymással rivalizálnak, hogy ki tud magávalragadóbbat, nagyobbat alkotni, hát... Engem magával ragadott, a tömény foszforfüst pedig szó szerint, a tüzijátékok után. Nagyon érdekes volt, ahogy a szél végigsodorta a hatalmas szmogot az utcán. Készítettem is sok-sok fényképet, majd értesítek, ha feltöltöttem őket a netre. Addig is:
http://www.oudezijds100.nl/index.php?option=com_content&view=article&id=247&Itemid=100049
2009. december 12., szombat
2009. december 5., szombat
Tegnap az amsterdami onkentesekkel (velem egyutt nyolc) es nehany ismerossel (osszesen 20) szinta klaaszoztunk, sok ajandek, okorkodes, miegymas.
Holnap szintaklasz a szolgalati helyemen, 3 het mulva karacsony, aztan szilveszter, jovo het nyelvkurz, negy nap Lidinel es Zsuzsinal Biosszal, es talan mas onkentesekkel, szoval van mit tenni ...
Es, ami e legfontosabb: GxCx SOKAT VEZETEK!!! Hasznalhatom a szolgalati autot (ami egy 30 eves, citromsarga mercedes kisbusz, az oldalan egy "AIB" fekete festek-graffitivel, igazi gengszter kaar, es oriasi kodot okad, ha megpockolod a gazpedalt ). Eloszor igen erdekes ize volt az itteni kozlekedesnek, irdatlan mennyisegu gyalogos mindenhol, meg tobb biciklis, es a villamosok ugy rohangalnak az utakon, mint az autok. A multkor elegge megijesztett egy .
De annyit lehetne meselni, hogy huh... [...]"
Idezet sajat levelembol :)
Tulvagyunk az Oudezijds 100 karacsonyon is :)!
Meg egy aprosag, az ajandekokkal kapcsolatban (generalisan, a szintaklaaszos ajndekokkal kapcso): az ajandekokat aszerint kell kesziteni, ami az ajandekozottat leginkabb jellemzi, vagy amit az ajandekozott leginkabb kedvel. Nos, nem vagyok benne biztos biztos, hogy ez igy mindenki szamara teljesen vilagos, tehat: talan egy pelda konnyebben erthetove teszi ezt az igen bonyolult kerdest.
Ha valki nekem keszitene meglepit itt, akkor igy tenne: keszitene egy gitar alaku valamit (nagyot), amirol en eloszor azt hinnem, hogy gitar, mert ugye nagyon buta vagyok. De aztan elkezdenem kibontogatni, es miutan sok-sok szemetet a foldre dobalnek (amivel speciel a gitar alaku "dolog" ki lenne tomve), megtalalnam az aprocska pengetot, ami az ajandek valojaban. Persze ez nem ennyire sarkos, en pl egy oriasi cukorka-alaku ajandekot csinaltam (mert a lany, aki "huztam" cukorkan kivul nem igen eszik mast, ami tulajdonkeppen nem baj, es o az egyik legjobb baratom itt, Fazia), es sok meglepit rejtettem bele. Edesseget, plussallatkakat, altalam - segitseggel - irt holland versiket, stb... Az iwiwre hamarosan fel fogok tolteni kepeket errol az esemenyrol...
Ajandekaim (Mission House, OZ 100 egyutt - talan valakit ez is erdekel:))
MH: itt nem szemlyre szolo ajandekok voltak, hanem kb. 5 euro ertekben kellett venni 1 vagy tobb ajandekot mindenkinek (20 ember), es egy igen vicces, dobokockas jatekkal osztogattuk szet oket kesobb. Fogpiszkalo, Repat evo lo alaku szappan, jegkremcsinalokit, Sleepover Kit (kis konyvecse, meg egy kis konyvecske, matricak, 5 centis zseblampa).
OZ100: itt mar szemlyre szolo ajandekokat kaptunk. Az iment levezetett ajandek-elmelet alapjan keszult az enyem is, csak nem a "gitaros" elv szerint. Csak hogy ertsetek: a szolgalati helyemen van 4-5 macska, akik (amik?) osszekakiznak mindent (magyaran mindenhova odaszarnak), es en -bar nem nagyon szeretem - viccesnek talalom. Kedvenc helyuk a konyvtar polcra tojni, vagy a vazaba. A szemely, aki huzott tudja, hogy en minden macskakakirol fenykepet keszitek, erre egy meglepetes elkeszitesehez van szuksegem :). Epp ezert az en ajandekaim egy macskaalommal (nem vagyok benne biztos, h ez mit jelent. Azzal a dologgal volt telerakva, amit a macskak ala tesznek, valami soderszeru valami.) teleszort nagyobbacska macska-eledeles zsakba voltak rejtve. Holland mesekonyv a hollandtanulashoz, 2 csomag stroopwafels, narancssarga hajfestek. A narancssarga a hollandok nemzeti szine.
Deze middag is echt gezellig gewest! (remelem ezt senki nem olvasta, aki picit is ert/beszel hollandul:))
2009. november 16., hétfő
EVS szeminarium, Arnhem
18 onkentes tolthetett egyutt 5 kimerito, de mindenkeppen felejthetetlen napot. Europa csaknem minden orszaga* kepviseltette magat onkenteseivel (*azok az orszagok kivetelt kepeznek, amelyek nem tartoznak az alabbiak koze: Magyarorszag, Nemetorszag, Szlovakia, Ukrajna, Franciaorszag :)).
A szeminariumot leginkabb egy onismereti- es csapatepito treninghez tudnam hasonlitani. Igen sokszinu programot talaltak ki a kitalalok - azaz mi, ugyanis az elso este programja a "heti-terv" osszeallitasa volt. Jol sikerult.
A het fo "kuldetese" egy projekt kidolgozasa volt, amit csapatokban kellett lebonyolitani. A 18 onkentes 5 csapatot alkotott. Jomagam 3 magyar es egy nemet lannyal kuzdottem a vegcel sikeres megvalositasa erdekeben.
Feladatunk a helyi allatkert meglatogatasa volt. Prezentacionkat ket tema kore kellett epitenunk:
-A teremtes, mint Isten munkaja (es ugyebar nagy az Isten allatkertje)
- Animal Party - ami nem egy allatoknak rendezett dinom-danomot takar, hanem egy holland parlamenti partot, ami a (holland?) allatok jogainak vedelme erdekeben tevekenykedik (mellesleg nem is akar hogy - jelenleg 2 kepviselojuk veri az asztalt a hagai parlamentben. Magyarkent meg tudom oket erteni, meg a konnyem is kicsordult. Szegeny holland disznoknak szupermarketbol viszik a paprikat es az uborkat, hat azert mar kerem szepen, a mi disznoink moslek formajaban azt eszik amit mi, voltakeppen a haziasszony foz rajuk.)
Az arnhemi allatkertrol meg annyit erdemes megjegyezni, hogy Hollandia legnagyobb allatkertje, es igen igenyesen felepitett. Azt nem mondanam, hogy a vizes, hideg tavaszi avarban majdnem sirt a boldogsagtol az afrikai oroszlan, de egye fene, a kivitelezok tenyleg kitettek magukert. Gyermekkorom ota nem voltam allatkertben, szep nosztalgia volt.
Ez a prgrm - elokeszuletekkel egyutt - ket napot tett ki. A maradek 3 napon a szokasos beszelgetos, elmelkedos, kultursokkos, egymaskulturajatmegismeros jatekok, programok hevitettek a hangulatot.